meta name="verify-v1" content="8/DF0Z+x4vdZXXPK4z5C/atGAAhWnr3OTTIAFbg/Xq0=" Lesifotós szubjektívje: Szenvtelenül

csütörtök, április 14, 2005

Szenvtelenül


Fotó: Tóth Csaba (részlet)

Egy évvel ezelőtt egy 21 éves fiú felkötötte magát a szentgotthárdi templomtoronyra. Teste több mint négy órán keresztül lengett a helyi gimnáziummal szemben, egy forgalmas út mellett. A tűzoltók nem tudták leszedni, mert nem volt elég magas a darujuk, meg kellett várni az osztrák segítséget. Közben tekintélyes, félezres tömeg verődött össze a templom előtt. Mentek az SMS-ek, telefonhívások: „Gyertek gyorsan, ilyet még nem láttatok. Távcsövet, fényképezőt hozzatok!” Az ismerősök pedig jöttek és hoztak. A távcsövek kézről kézre jártak és nem maradtak ki a jóból a tíz év alatti gyerekek sem. „Ilyet úccse láttá’ még” – mondta egy apa 8 év körüli csemetéjének, aki szájtátva nézte a kukkeren át a kötélen lógó bácsit.

Talán két éve Sárvár mellett egy sofőr elvesztette uralmát járműve felett és az útról lesodródva felcsavarodott egy fára. Az esetnek számos szemtanúja volt, de kb. tucatnyi autó elhajtott a porfelhőben füstölgő, útszéli roncsok mellett. Talán nem akartak plusz gondot a nyakukba, nem akartak tanúskodni, nem akarták összevérezni a kezüket? Ki tudja. A szerencsétlenül járt autóban az apa azonnal meghalt, mellette sokkos felesége ült, hátul pedig a gyerekülésbe bekötött apró utas, aki talán semmire nem emlékszik majd a tragédiából.

Valószínűleg sokan hallhatták Sövegjártó György segélykiáltásait, fájdalmas sikoltását Szombathely Fő terén, de senki nem vette a fáradtságot, hogy legalább tárcsázzák a rendőrséget. A történet befejezése jól ismert: egy 13 éves és két 15 éves gyerek egy Fő téri kapualjban összerugdosta, kirabolta és felgyújtotta az idős férfit, aki a mai napig kómában van. Ha egyetlen ember hívta volna a rendőröket, vagy csak odanéz, mi történik a téren, akkor az áldozat ma gyógyulófélben lévő törött bordáit fájlalná. De nem volt senki, aki ezt megtegye.

Néhány nappal újév után egy autós frontálisan ütközött egy másik autóval, Lukácsháza határában. A sofőr életéért egy órán keresztül küzdöttek a mentősök az út szélén. A kényszerű várakozásra kárhoztatott autósok jobb híján az egyik rendőrautó mellől szemlélték és kommentálták az eseményeket. „Most ütik ki, látod? Deffibrillálják” –magyarázta egy apa gyermekének. –„Mint a Vészhelyzetben. Látod hogy remeg a hasa?” Végül a férfit letakarták, a nézelődők pedig visszaültek a kocsiba. A gyerek pedig végig figyelt. Biztosan sokan irigykedtek rá másnap a suliban.

Alföldi tudósító ismerősöm hívott telefonon és szomorúan mesélte a szatymazi baleset részleteit. A Suzuki kocsisort előzött, de a sofőr hibázott és frontálisan ütközött a szembejövő kamionnal. A személyautót vezető apa azonnal meghalt, ugyanúgy, mint néhány hónapos kislánya, aki kirepült a kocsiból és az úttestre esett. A mögöttük haladókat ez nem igazán érdekelte, a halott csecsemőt kikerülve mentek tovább. A szegedi tudósítónak itt elcsuklott a hangja. Fél éves kislánya van. Nekem másfél, de nem csak emiatt szorult össze a gyomrom. Amikor néhány ismerősömnek elmeséltem mi történt, az egyik fiatal adminisztrátornő megvonta a vállát: „De legalább nem mentek át rajta, csak kikerülték.”

Én kérek bocsánatot…

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szivemböl szóltál ismeretlen barátom, csak én ezt így nem tudtam volna leírni. Megdöbbentő a világ amiben élünk. Pontosabban az emberek akik körülvesznek.

Névtelen írta...

Szivemböl szóltál ismeretlen barátom, csak én ezt így nem tudtam volna leírni. Megdöbbentő a világ amiben élünk. Pontosabban az emberek akik körülvesznek.