A főorvos válasza tömör volt és velős: "Fasz tudja. Sietek!"
A hozzátartozók leblokkoltak ettől a felelettől és mire levegőhöz jutottak az orvos már nem volt sehol. Anyósom sírva mesélte az esetet én pedig emailt írtam a kórház igazgatójának. Ebben többek között ez állt: "(....)Valószínűleg rossz napja volt, nem minden úgy jött össze, ahogy szerette volna, de talán nem az aggódó hozzátartozókon kellene levezetni a feszültséget.
Kérem, hogy ezt szíveskedjen tisztázni a főorvos úrral. (...) a legminimálisabb szankciót sem kérem, hiszen ez eltörpül amellett a munka mellett, amit naponta végeznek a betegekért. De a minimális tisztelet azt hiszem elvárható és nem túl nagy kérés.
Munkájukhoz sok sikert és jó adag türelmet kívánok."
Másnap reggel már a főorvos üzenete fogadott:
"Tisztelt Tánczos Mihály Úr!
Másnap reggel már a főorvos üzenete fogadott:
"Tisztelt Tánczos Mihály Úr!
Elnézését kérem, ha megjegyzésemmel Önt vagy hozzátartozóját megsértettem volna. Mentségemre szolgáljon, hogy a nagy sietségben valószinűleg nem realizáltam, hogy munkatársról vagy betgeg hozzátartozóról van-e szó. Mégegszer elnézését kérem és biztosíthatom, hogy semmi szándékosság nem vezérelt.
Tisztelettel:
Dr. XXXXXXXXXXXX
osztályvezető főorvos"
Bennem azóta egy kérdés motoszkál: Miért, a beosztottakkal így beszél?
Bennem azóta egy kérdés motoszkál: Miért, a beosztottakkal így beszél?