meta name="verify-v1" content="8/DF0Z+x4vdZXXPK4z5C/atGAAhWnr3OTTIAFbg/Xq0=" Lesifotós szubjektívje: Onko-logika

csütörtök, március 06, 2008

Onko-logika

Apósom súlyos beteg. Napról-napra romlik az állapota. Ez már csak azért is különös, mert három hónapja volt alapos kivizsgáláson, ahol semmit nem találtak. Ehhez képest most mindenütt rákos sejtek burjánzanak a szervezetében és emésztik a korábban életerős testet. Már öntudatlan, egy nyugat-dunántúli kórház onkológiáján fekszik. Felesége és fia ment be a minap látogatni. Pont akkor lépett ki a főorvos a kórteremből, így megkérdezték tőle, hogy van az apósom, mit lehet tudni az állapotáról?

A főorvos válasza tömör volt és velős: "Fasz tudja. Sietek!"

A hozzátartozók leblokkoltak ettől a felelettől és mire levegőhöz jutottak az orvos már nem volt sehol. Anyósom sírva mesélte az esetet én pedig emailt írtam a kórház igazgatójának. Ebben többek között ez állt: "(....)Valószínűleg rossz napja volt, nem minden úgy jött össze, ahogy szerette volna, de talán nem az aggódó hozzátartozókon kellene levezetni a feszültséget.
Kérem, hogy ezt szíveskedjen tisztázni a főorvos úrral. (...) a legminimálisabb szankciót sem kérem, hiszen ez eltörpül amellett a munka mellett, amit naponta végeznek a betegekért. De a minimális tisztelet azt hiszem elvárható és nem túl nagy kérés.
Munkájukhoz sok sikert és jó adag türelmet kívánok."

Másnap reggel már a főorvos üzenete fogadott:

"Tisztelt Tánczos Mihály Úr!
Elnézését kérem, ha megjegyzésemmel Önt vagy hozzátartozóját megsértettem volna. Mentségemre szolgáljon, hogy a nagy sietségben valószinűleg nem realizáltam, hogy munkatársról vagy betgeg hozzátartozóról van-e szó. Mégegszer elnézését kérem és biztosíthatom, hogy semmi szándékosság nem vezérelt.
Tisztelettel:
Dr. XXXXXXXXXXXX
osztályvezető főorvos"

Bennem azóta egy kérdés motoszkál: Miért, a beosztottakkal így beszél?

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem beosztott szerepel a válaszlevélben, hanem munkatárs.

Ugye érzed a különbséget?

Gusztustalanok az ilyen kis fonam csúsztatások.

Kollégák között bármilyen munkahelyen előfordul az ilyen beszéd.

Névtelen írta...

Persze ha egyáltlán bármi igaz ebből a történetből.

Hangulatkeltésre tökéletes persze.

Ha megnézi valaki az indexfórumos posztjaidat, egyértelmű kiknek fekszel le.

Névtelen írta...

Hello. This post is likeable, and your blog is very interesting, congratulations :-). I will add in my blogroll =). If possible gives a last there on my blog, it is about the Home Broker, I hope you enjoy. The address is http://home-broker-brasil.blogspot.com. A hug.

Névtelen írta...

Névtelennek: Lesifotós munkáit ismerem, ezerszer inkább neki hiszek, mint egy ilyen névtelen fikának, mint te.

Ha megnézed az indexes postjait, akkor láthatod, mindent alátámaszt bizonyítékokkal, amit számon kérnek rajta.

Szerintem vállald fel a nevedet és kérdezz rá a valóságtartalmára ennek a postnak.

De készülj fel, hogy utána bocsánatot kell kérned, kis fika!

Tánczos Mihály írta...

Kedves Tamás!

Köszönöm soraidat, de azt hiszem, hogy felesleges olyan levelekre válaszolni, amire Te is tetted. Minden hozzászólásról kapok értesítést, így már küldhettem volna választ névtelen jóakarómnak, de nem akartam elrontani az örömét. Törölni meg nem törlöm, hadd lássa más is, milyen vidám emberek látogatnak erre. A névtelen levélíró valószínűleg családjából, vagy magából indul ki, ezért feltételezi, hogy más is hazudik. Természetesen a leírtak bizonyításának semmi akadálya. Megvan az eredeti levél is, de a kórház igazgatója, orvosa is bizonyíthatja. Már csak az kell, hogy jóindulatú barátunk ezt kérje tőlem. :) De ő ehhez nyuszi. Az indexről is idézhetne nyugodtan, hol csúsztattam, hazudtam. :) Bátran, jöhet ide is, nem fogom törölni! Szegény levélíró... :D