Onko-logika

Apósom súlyos beteg. Napról-napra romlik az állapota. Ez már csak azért is különös, mert három hónapja volt alapos kivizsgáláson, ahol semmit nem találtak. Ehhez képest most mindenütt rákos sejtek burjánzanak a szervezetében és emésztik a korábban életerős testet. Már öntudatlan, egy nyugat-dunántúli kórház onkológiáján fekszik. Felesége és fia ment be a minap látogatni. Pont akkor lépett ki a főorvos a kórteremből, így megkérdezték tőle, hogy van az apósom, mit lehet tudni az állapotáról?

A főorvos válasza tömör volt és velős: "Fasz tudja. Sietek!"

A hozzátartozók leblokkoltak ettől a felelettől és mire levegőhöz jutottak az orvos már nem volt sehol. Anyósom sírva mesélte az esetet én pedig emailt írtam a kórház igazgatójának. Ebben többek között ez állt: "(....)Valószínűleg rossz napja volt, nem minden úgy jött össze, ahogy szerette volna, de talán nem az aggódó hozzátartozókon kellene levezetni a feszültséget.

Kérem, hogy ezt szíveskedjen tisztázni a főorvos úrral. (...) a legminimálisabb szankciót sem kérem, hiszen ez eltörpül amellett a munka mellett, amit naponta végeznek a betegekért. De a minimális tisztelet azt hiszem elvárható és nem túl nagy kérés.

Munkájukhoz sok sikert és jó adag türelmet kívánok."

Másnap reggel már a főorvos üzenete fogadott:

"Tisztelt Tánczos Mihály Úr!

Elnézését kérem, ha megjegyzésemmel Önt vagy hozzátartozóját megsértettem volna. Mentségemre szolgáljon, hogy a nagy sietségben valószinűleg nem realizáltam, hogy munkatársról vagy betgeg hozzátartozóról van-e szó. Mégegszer elnézését kérem és biztosíthatom, hogy semmi szándékosság nem vezérelt.

Tisztelettel:

Dr. XXXXXXXXXXXX

osztályvezető főorvos"

Bennem azóta egy kérdés motoszkál: Miért, a beosztottakkal így beszél?